2012. szeptember 24., hétfő

Rajzfilm áradat 1.rész: Spider-Man Animated Series (1994)


Nem telhet el úgy év, hogy ezt a sorozatot ne nézzem végig, és ez most sem volt másképpen. Elérkezett az idő, hogy idén is belevessem magam Pókember animációs kalandjaiba. Összesen 5 évad készült, ami 65 részt takar. Ismét konstatáltam, hogy számomra ez a legjobb képregényen alapuló rajzfilmsorozat! Sok képregényből készült már ilyen, gondolok itt még az X-Men, Vasember, Batman, az Igazság Ligája, a Fantasztikus négyes vagy akár Hulk animációs történeteire, de valahogy az örök favorit az mindig is a Pókember lesz. Hiba viszont, hogy a legelső Pókember rajzfilmsorozatot (1981) még sajnos nem láttam. A jövőben mindenképpen pótolni fogom ahogy időm engedi.

A történet majdhogynem szimbiózisban van az eredeti képregénysztorival és ez már bőven pozitívumnak tekinthető. 1994-ben kezdték el, így a túlmodernizálás (3D animáció) még nem is volt az étlapon, hogy elrontsa a varázsát. 1998-ig tartott az 5 évad vetítése, és majd megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy nincs több epizód. Magyarországon a Fox Kids csatorna (később Jetix) sugározta. 
Ellenségek terén bővelkedik minden jóval. Az összes fontos ellensége megjelenik, és szinte az összes fontos képregényes mozzanatot felvonultatja a rajzfilm. A figurák ábrázolása tetszetős, de persze van néhány karakter, aki egyáltalán nem úgy fest, ahogy kell. Például ott van Penge és társa Whistler, akiket annyira elcsesztek, hogy emiatt úgy érzed nem is azok, akiknek megszokhattad őket. Ehhez még jön ráadásként, hogy a történetük is más. A sorozat egyre jobb és jobb közeledve a végéhez, így érdemes lett volna még legalább 2 évaddal kibővíteni és kicsit máshogy befejezni.
Ajánlanám ezt a sorozatot mindazoknak, akik szeretik a falmászót és még nem volt szerencséjük ehhez az animációs sorozathoz. Nagyon eltalált alkotás!

Viszont....van ám szarvashiba is: mint azt a magyar szinkroniparban megszokhattuk, hajlamos népünk kicserélni már bevált szinkronhangokat, ezzel lerombolva egy megszokott és működő rendszert. Persze ezt ki lehet küszöbölni azzal, ha az ember alapból angolul nézi.


2012. szeptember 23., vasárnap

Ajánló

Mostanában kevesebb képregényt olvasok, aminek nem is tudnám megmondani az okát, viszont a képzeletbeli listámra számtalan kiadvány fel van téve, amit még pótolnom kell. Ez a poszt lényegében csak arról szól, hogy a napokban milyen képregényeket olvastam el (persze volt még pár füzet, de nem voltak túlságosan jók). Amit ajánlanék nektek, azok a következők

2012. szeptember 17., hétfő

The Thing - The Northman Nightmare


A The Thing azaz 'A Dolog' című filmet talán már ismeritek, ha máshonnan nem akkor a 2011-es remake alapján tudjátok miről van szó. John Carpenter, akinek a neve a Halloween, a Sötétség fejedelme vagy a Köd című filmekkel forr össze egy zseniális hangulatú, igaz kicsit vontatottan induló, de hatalmas horror alapkövet tett le. Ebben az írásban szeretném nektek bemutatni az egyik róla készült képregényt. A poszt címe alapján ki is derült, hogy a The Northman Nightmare (Északi rémálom) címre keresztelt füzetről van szó. A Dark Horse Comics adta ki méghozzá ingyen hozzáférhető digitális képregényként.

Krisztus után 1121-ben járunk, a helyszín Grönland. A vikingek hódító hadjáratokon vannak és az északi jeges világ meghódítása az egyik legnagyobb kihívás számukra. A jég rabul ejti hajójukat, így gyalog folytatják az utat egy faluba, egy bizonyos Bjorn Grimshawhoz, akitől nem kaptak régóta sem híreket, sem választ. Út közben pusztítás nyomára bukkannak. Úgy fest a terep, mint egy csatatér. Emberek és ökrök csontjai borítják a vidéket. Rodmar a vezérük talál egy koponyát, mely úgy néz ki mintha két ökör, és egy emberi koponya összeolvadt volna. Nem értik a dolgot, mivel a csontok nem képesek összeolvadni (Aki ismeri a filmet az tudja, hogy talán mégis?**), így folytatják az útjukat a faluba. Megérkezve a kihalt település találják a korábban talált összeégett holttestekkel. Felbukkan öt nő, akik belekezdenek a "hogy is történt" monológba, és az egészet Bjorn Grimshaw-ra kenik (aki rejtélyes módon megbolondult és gyilkolásba kezdett, ahogy a falu többi tagja). Itt jön a képbe egy Finn nevű újabb túlélő, aki hirtelen előugrik egy  pajtából, hogy hazugnak titulálja a monológot elbeszélő nőt! Nincs is ideje elmondani a saját verzióját... Nem sokkal később hirtelen felindulásból menekülőre fogja, amikor kiderül, hogy Rodmar itt akarja tölteni az éjszakát és ő is velük marad. A menekülő Finn egy bárdot kap a hátába. Ezután az események felgyorsulnak és az éjszaka folyamán meglesz a 'dolog' első bekebelezendő áldozata is. Összesen egy 26 oldalas képregényről beszélünk, így gondolhatjátok, hogy el lettek kapkodva a történések. Furcsa viszont, hogy másnap, amikor a hullákat égetnék, Finn holttestéből kitör a 'dolog'. (Ezért nem értem a megérkezéskor produkált közjátékát) A következő néhány oldal a dolog elleni hadakozásról és harcról szól, miközben a szintén szörny asszonyok elmenekülnek. A végét nem mondom el a sztorinak, de annyira összecsapott az egész, hogy az elején még jónak tűnő sztori, így elveszti a hatását. A vége körülbelül egy semmi, és az is nagyon hirtelen (Hogy lehet  ilyen gyorsan legyőzni valamit kérem szépen, amikor még arról sincs fogalmad, mi is az valójában?). Kétszer ekkora oldalszámmal talán normálisan meg lehetett volna oldani. A hangulaton végül is dobnak Patric Reynolds rajzai, de ilyen összecsapott történetet még nem olvastam Steve Niles-tól, aki egy baromi jó horror író. Olyan címek köthetőek a nevéhez, mint a 30 Days of Night, vagy a Criminal Macabre.
Lehet, hogy ez a képregény egyfajta ingyenes promóciós anyagként szolgált a Dark Horsenál, de ha erről van szó, akkor egy kicsit megerőltethették volna magukat. Vannak ezen kívül összefüggő The Thing sztorik a kiadónál, nem tudom miért pont ez a gyenge történet lett az ingyenes verzió. Talán pont azért? Nem fizetsz érte, akkor itt egy semmi! A filmes sztoriban az a legjobb, hogy nem lehet tudni kiben van a 'dolog', így az emberek egymásra gyanakvása izgalmas szituációkat hozhat. Ez ebből a történetből hiányzik... kár érte. Tényleg jól indult.

**Magyarázat: a 'dolog' egy idegen lény, aki képes bármilyen élőlényt lemásolni (bármilyen embert és állatot, tehát azért mégsem teljesen minden élőlényt) úgy, hogy összeolvad vele. Az egyetlen dolog, ami elpusztíthatja, az a tűz. A Rodmar által talált koponya azért olyan amilyen, mert a másolási folyamat közben égették el a lényt.

Egyéni pontozásom alapján:  4/10

2012. szeptember 16., vasárnap

Egy kicsit talán mindenki szíve a Marvelhez húz


Senkinek nem kell bemutatni ugyebár a két vezető amerikai képregénykiadó a Marvel és a Dc Comics munkásságát, épp ezért a bemutatással nem foglalkoznék. Mindkét kiadót nagyon szeretem és rendkívül jó karakterek születtek mind a Marvel, -és mind a Dc háza táján, de valljuk be, hogy mindenki egy kicsit inkább Stan Lee, és sajátos világa felé húz! Hogy miért? Megpróbálnám megfejteni, de választ lehetetlen lenne adni erre a kérdésre. Mondjuk úgy; megkísérlem megvizsgálni a témát.

Kezdjük talán a legelején, amikor is 1938-ban megjelenik az egyik legkedveltebb karater a Dc Comics gondozásában (A kiadó akkor még Detective Comics néven futott -alapítva: 1934), aki nem más mint Superman! Ő az Action Comics első számában debütált. Az emberek elsőre beleszerettek. Egy igazi szuperhős, aki tonnákat mozgat meg és lecsap minden rosszfiút, emellett helytáll a civil életben is. Superman az egyik legmeghatározóbb karaktere lett a későbbi Dc Comics-nak, ő hozta meg nekik a sikert, ami a szuperhősökön át vezetett fel. 
A Marvel Comics (több néven is futott; Timely Comics, Atlas Comics.. -alapítva 1939) bontogatta szárnyait, de a szuperhősök még nem érték el őket, csak 1941-ben, amikor megjelent Amerika kapitány. Nagyon nagy sikert aratott (talán akkorát nem durrant, mint maga Superman, de azért nagyon közel volt hozzá)! Ezen a vonalon elindulva sorra születtek különböző karakterek, de a máig legkedveltebb, csak 1962-ben lépett színre. Ki ő? Már biztos tudjátok, hogy Pókember volt az. A kiadónak abszolút nem tetszett az ötlet. "Egy srác, aki pók képességekkel rendelkezik? Nevetséges... senki sem szereti a pókokat." Végül az Amazing Fantasy 15. és utolsó számában volt az első szereplése és pusztán csak azért került be az újságba, mert a kiadó úgy gondolta, hogy az utolsó számba azt tehettek amit akartak, az már amúgy sem érdekel majd senkit. Nagyot tévedtek! A Stan Lee által kitalált és Steve Ditko révén formába öntött Pókarc felkavarta a port Amerika szerte. Egyszerűen imádták Peter Parkert, és az olvasóközönség többet akart. Nem volt kérdéses, hogy saját sorozatot kell kapnia.

Van két felkapott szuperhősünk (és van még rengeteg, de majd szép sorjában). Az egyik egy távoli bolygóról érkezett a földre és szinte elpusztíthatatlan. A gravitációt meghazudtolva repül, a szeméből lézersugarakat lő. A másikat tiniként megcsípi egy radioaktív pók és megkapja a pókok hiperszuper képességeit. Mind a két karakternek nagyon jó sztorikat írtak, de nektek melyik a szimpatikusabb? Gondolom egyértelműen Pókember, hogyha sorrendet akarnánk felállítani. A Marvel kicsit földhözragadtabb és sokszor szereti a tudományos megközelítést alkalmazni. A különböző sugárzások hatására ilyen-olyan képességeket szerezett figurákkal szinte rögtön azonosulni tud az olvasó. Egy kicsit olyan ez a "verseny" a két kiadó között, mintha a Marvel már ellőtt volna minden szuper képességet és a Dc csak törhetné a fejét, hogy mi van még ami nem volt? Persze ez egyáltalán nem így van, de tény, hogy a Dc univerzum kicsit kaotikusabb és nehezebben átláthatóbb. Kevesebb azonnal megszerethető karakterrel rendelkezik, mint a Marvel. Supermant és Batmant azonnal a szívébe zárta mindenki, de a többi figurájukhoz úgy érzem idő kell. Nekem évek kellettek hozzá, hogy rávegyem magam; most már ideje lenne ténylegesen megismerni néhány karaktert. Gondolok itt például rájuk: Aquaman, Animal Man, Green Lantern, Deadman. 
A Marvel sokkal több karakterrel és ellenséggel rendelkezik. Ugyebár nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg, de náluk a mennyiség majdhogynem egy és ugyanaz a minőséggel. Pókember természetesen nagyon szerethető karakter, de ott vannak még az X-men tagjai, Hulk, a Fantasztikus négyes, Megtorló, Fenegyerek, Vasember... akik lehet, hogy izgalmasabbnak tűnnek, mint a Dc teremtményei.
Más és más a karakterek kidolgozása, de mégis úgy érzem, hogy a Dc nem enged olyan közel a karaktereihez, míg például Pókember esetében; szerintem ő az egyetlen szupermanus, akinek te is megéled az életét, amíg olvasod. Így nem tudsz azonosulni sem Clarck Kenttel, sem pedig Bruce Waynennel.
(A legjobb, amit valaha alkotott a Dc az számomra a Watchmen. Teljesen egyedi történet, egyedi megközelítés. Kiváló! )

A Marvel szélesebb univerzuma és több, kidolgozottabb karaktere lévén megadja azt, amire igazán szüksége lehet egy olvasónak. De bátran ajánlom mindkét képregény kiadót mindenkinek (meg pláne a közös Dc versus Marvel Crossover-eket). Személy szerint én minden új képregénynek örülök ami megjelenik, és igyekszem elolvasni őket. De a Dc sajnos mindig csak egy második lesz, akár ugyanazt a színvonalat produkálja mint a Marvel, akár nem.

2012. szeptember 14., péntek

Bane - Hogy is van ez?


Biztos sokan most ellenem fognak fordulni, de én nem tudom a végletekig agyon dícsérni az új Batman mozifilmet és ennek az oka nem más, mint maga Bane! Félre ne értsetek nem a Tom Hardy színészi teljesítményével van a baj és nem Christopher Nolan zseniális rendezésével, hanem magával a karakter kidolgozással. A képregényekkel ellentétben egészen más lett Bane eredettörténete, ami azért annyira nem szerencsés, mert ha némileg követik a képregényes vonalat, akkor sokkal izgalmasabb karakter lett volna belőle a filmben. Hol van a visszataszító kinézet, ami a kulcsa volt az egész karakternek? Hol van az erőnövelő méreg, amit minden 12 órában be kell adnia magának?

Nekem a Tim Burton (Batman, Batman Returns) és Joel Schumacher (Batman Forever, Batman & Robin) által rendezett filmeknek megvolt az igazi Denevérember atmoszférája, amikor egész Gotham Cityt ki volt szolgáltatva a szuperbűnözők hadának és a képi világ megteremtette a hangulatot ahhoz, hogy átérezd mennyire sötét és introvertált az egész város, amit Batman szeretne megóvni. Nyilván erről mindenki mást gondol és inkább a Nolan féle agyonmodernizált és még a kulcsfontosságú Batmobile szellemét is sarokba vágó denevér trilógiát kedvelik többen, de pont azért tartunk itt, mert minden Reboot alkalmával megváltoztatják a szereplők történetét a modernitásra hivatkozva. Ennek ellenére viszont tényleg csípem ezeket a filmeket is, csak valahogy elvonatkoztatva kicsit az eredeti Batman sztoritól.

Visszatérve, aki nekem még mindig inkább hiteles karakter, az az 1997-es Batman & Robin filmben feltűnő Bane karakter, akit Jeep Swenson játszott. Aki látta a filmet abban már körvonalazódik, hogy számomra milyen is Bane. Nah persze itt is voltak változtatások, és mint agyatlan szolga jelenik meg, aki Méregcsók minden utasítását követi, de ez a fajta megközelítés milliószor izgalmasabb, annak ellenére, hogy nem fő szerep jutott neki.

Számomra felfoghatatlan, hogy Hollywood miért próbál mindent ennyire másként feltüntetni. Igaz rengeteg olyan ember nézi meg a Nolan féle filmeket, aki nem látta az előző sorozatot és nem is igazán vonzzák a képregények. meg persze az, hogy egy karakter miért ilyen a filmben. Viszont; mivel azt hiszitek, hogy teljesen Christopher Nolan ellenes vagyok, ezért elmondom, hogy ez egyáltalán nem igaz. Nagyon tetszett a Rises is, csak én általában mindent az eredetihez kötök, ha képregény film, akkor egyenesen a képregényhez és annak hangulatához. 

Én csak egyetlen egy dologra lennék kíváncsi, hogy azok akik 1993-ban létrehozták Bane karakterét, azaz Chuck Dixon, valamint később Graham Nolan és Doug Moench mit szólnak az új elgondoláshoz?

Üdvözlök mindenkit!


Sziasztok! 
Először is talán kezdjük azzal miért is hoztam létre ezt a blogot:
Az írás mindig is érdekelt és vannak/voltak ezzel kapcsolatos próbálkozásaim, viszont feltettem magamnak a kérdést, hogy miért ne írhatnék képregényekről, amikor olyan sokat jelentek nekem? Röviden fogalmazva a blogon ismertetőket, netán kritikának nevezhető szösszeneteket olvashattok majd, ami kizárólag az én szubjektív véleményemen alapul.

A képregények már gyermekkorom óta érdekelnek és végigkísérték az életemet egészen eddig a percig (nah meg hát még ki tudja meddig?). A végzettségem is összefügg a képregényekkel, így részben még a suliban is a képregénybuborékok és a figuratervezés körül forogtak a gondolataim éveken át.
Kommentjeitek segítségként szolgálnak majd akár negatív, akár pozitív jellegűek, így buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg velem a posztokról alkotott véleményét.
Remélem bele tudok nyúlni olyan témákba, amik sok embert érdekelnek majd, és hát kellemes olvasgatást kívánok!

Üdv. G